Itt mindenki hülye? -hangzik fel a kérdés még a film első felében. Itt? Mindenki! - jön a megnyugtató válasz. Nagyon jó, pont így szerettük meg őket – teheti hozzá a néző magában. Az Üvegtigris első részén rengeteget hahotáztak azok, akik beültek rá, legalábbis a döntő többségük. A friss levegőn található büfés és kissé fura haverjai mosolyt csaltak az arcokra, ugyanez mondható el a producerekre, akik a nagy pénzszámolgatás után hozzáláttak a második felvonáshoz. Csöppet megrettentek a magabiztos készítők, mikor filmjük a premier előtti napokban kikerült a netre, ám aztán boldogan fújták ki a benntartott levegőt azt látván, hogy telt házzal mennek az előadások. És elérkezett Laliék harmadik megpróbáltatása is. Nem sokan mondhatják el itthon, hogy elkészíthették egy film harmadik részét, de a nagy feladat az, hogy ismét be kellett csábítani a rajongókat és a nevetésre vágyókat a mozikba.

Összeszorul az ember gyomra, mikor a kezdő képsorok peregnek a szeme előtt. Rádióműsort hallunk, ami gyakorlatilag egyenlő a reklámmal. Damoklész kardjaként lebeg a kezdő percekben a film felett ez a félelem, hiszen nem egy másfél órás reklámblokkra váltottunk jegyet, hanem mert nagyokat akarnánk nevetni vagy éppen szélesen mosolyogni. Szerencsére hamar kiderül, hogy itt valóban a szórakoztatás a cél és nem különféle termékek marketingfilmjével van dolgunk, bár azt sem spórolták ki belőle, de nincsen durván beleerőltetve az ember arcába.

 

 

El lehet-e adni egy film sokadik részét ugyanazokra a szituációkra építve? Hááát...éppenséggel úgy-ahogy igen, de erősen érződne már rajta az erőltetettség, ha a megszokott, megkedvelt karakterek ugyanazokat a mozdulatokkal és mondatokkal egy helyen adott helyen, az Üvegtigrisnél szórakoztatnák a nagyérdeműt. Ha pl. Csoki ismét csak folyamatosan sört kérne, ha Lalinak megint csak nem normális vendégeket kellene kiszolgálnia, ha Róka is folyamatosan a nagy pénz reményében kavarná a dolgokat. Ez nem egy végtelenített sorozat, hanem mozifilm, tehát kellett valami új, legalábbis nem árt. Nincs mese, ki kell szakítani a szereplőket a jól ismert környezetükből, illetve annak környékéről. Lali kissé megzakkan, változásra van szüksége, hirtelenjében le is nyúlja az egyik kuncsaft, Dr. Csopkai csili-vili kocsiját és Sanyival a hátsó ülésen útra kél. Fel is szed egy szemrevaló csajt, majd elviszi a személygépjármű tulajdonosának a hatalmas házába. Itt aztán olyan élményben részesül, ami már régen nem adatott meg neki.

A szereplők közül Lali figuráját domborítják ki, a többiek eléggé háttérbe szorulnak. Persze időről-időre megmutatják őket, nem feledkeznek el róluk, nem vesznek el, csak éppen annyira nem erőltetik őket, ami éppenséggel pozitívum. Csoki ellövi a sörös, illetve „ízirájderes” poénjait, Sanyi pedig ismét...Sanyi, de ennyi épp elég belőlük. A jó készítők is beláthatták, nem akartak a folyamatos önismétlés problémájába esni, megváltoztatni pedig nagy hiba lett volna bármelyik karaktert. Szabó Erika (lényegében a formás popójára épült a marketing, mindenki erről beszélt) azt nyújtja, amit elvárunk tőle, dögösen fest és egy olyan nőt formál meg, aki gazdag fazonokra bukik. Az előzetesben úgy tűnt, hogy Kamarás Iván lesz a leggyengébb láncszem a színészek közül, ami valójában igaz is, de nagy megkönnyebbülésre nem olyan rossz, mint várni lehetett. Selmeczi Roland sajnálatosan elhunyt  jó néhány hónappal ezelőtt, az alkotók meg sem próbálták helyettesíteni őt, filmbéli partnere egyedül járőröz (és a végén még meg is emlékeznek róla, amiért elismerés jár).

 

 

Beüt egy-két drámai jelenet is és a végére talán kicsit túl sok a komolykodás, ám összességében teljesen élvezhető filmet hoztak össze. Nem érződik rajta az erőltetettség, nem hatja át a „csak azért csináltuk, hogy nekünk több pénzünk legyen” -érzés, élvezetes, poéndús vígjátékot kaptunk, amibe még egy csöpp western hangulatot is sikerült belecsempészni. Ráadásképpen még mintha forgatókönyvet is írtak volna hozzá. Nem akarom leszólni az első kettőt (nem is tudnám), azokban humoros jelenetek követték egymást, történet pedig nem is igazán volt, most viszont bármily meglepő itt van.

Sokan temetik a magyar közönségfilmeket, főleg az ilyen Álom.net és a Szuperbojz-szerű vackok után. Az Üvegtigris 3 fény az éjszakában, de amíg egy ilyen film pénzügyi gondokkal küszködhet, míg olyan művészfilmekre több tíz millió forintokat adnak, amelyeket senki sem néz meg, addig csak remélhetjük, hogy egyszer, valamikor ismét sorozatosan készülnek olyan alkotások, amelyek igenis szórakoztatóak tudnak lenni. És nem röhögi el magát senki ezon: Közönségfilm? Az meg mi?